An error occured during parsing XML data. Please try again.
An error occured during parsing XML data. Please try again.
An error occured during parsing XML data. Please try again.
bwd  Fotók 1/4  fwd

A kvarneri térség éghajlatának, növényzetének, sokszínű tengermelléki, hegyvidéki és szigeti területeinek, építészetének és kultúrájának változatossága okán már mint egy 160 éve műveli a turizmust. Itt teleltek és nyaraltak a Habsburg dinasztia tagjai, s az ő nevükhöz fűződik az olyan exkluzív üdülőhelyek létrejötte is, mint Abbázia, ahol Villa Angiolina néven 1844-ben megépült az első nyári rezidencia. Az Adria keleti partján elsőként a Hotel Kvarner nyitotta meg kapuit 1884 márciusában. Mali Lošinjba 1885-ben érkezett meg az első turista, dr. Conrad Clar, a neves osztrák orvos személyében. A doktor beteg fiát is magával vitte, aki meggyógyult, s ettől fogva Lošinjt kiemelt klimatikus gyógyhelyként tartották számon. Míg Ferenc József Abbázia szerelmese volt, testvére Crikvenicát preferálta, ahol 1888-ban alakították ki az első fürdőhelyet, majd később szállodát is építettek.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS, CRIKVENICA

Kvarner első lakói a liburnok voltak, akik itt alapozták meg kereskedelmi kapcsolataikat és befolyásukat. A területre a legnagyobb befolyással a görög hajósok és a rómaiak voltak. A rómaiak erőteljes hatásáról megannyi kulturális emlék és történelmi műemlékek regél a mai napig, míg a horvátok ezen területeken volt múltjáról a horvát írásbeliség egyik legfontosabb emlékének tartott Baškai kőtábla tanúskodik, amely 1100-ből ered. Ez a korai horvát írásbeliség egyik legbecsesebb emléke. A kőtáblát a Krk szigetén, a Baška melletti Jurandvorban lévő Szt. Luca-templomban találták a 19. század közepén. A táblába vésett írásmód a régebbi, kerekded betűformákból a szögletesebb betűformákra váltó átmeneti időszakból datálható.

A Kvarner természeti látványosságai

1. Cres-sziget
Cres-sziget már a korai kőkorban lakott volt. A sziget folyamatos „lakottsága” gazdag történelmi és kulturális emlékeket hagyományozott ránk: a liburn építményektől, az ókori épületek maradványaitól, a szigeten szétszórt kora keresztény kis templomoktól, a kolostoroktól és a velencei időszak emlékekeinek maradványaitól egészen a napjainkhoz kötődő műemlékekig.
A Beli nevű településen található a Caput Insulae ökoközpont, melynek fő feladata, hogy oltalmába vegye a mára már kihalással fenyegetett fakókeselyűket. A sérült, erejüket vesztett, megmérgezett vagy az első szárnypróbálgatásaik alkalmával a tengerbe zuhant fiatal fakókeselyűk a természetben kialakított ún. Gyengélkedőben gyűjthetnek erőt az újabb kalandokhoz. Az ökoközpontban két etetőt is kialakítottak, melyekben a keselyűk évi száz tonna eledelhez jutnak.

Cres szigetének különleges látványossága Lubenice, ez a középkori kővároska, amely 4000 éves folyamatos múlttal büszkélkedik. A 378 méter magas sziklafal csúcsán emelkedő erőd a horvát vidéki építészet ékköve. Az apró település Nyári Zenei Estek elnevezésű programjáról is nevezetes, amely a klasszikus zene számos jó nevű művészét látta már vendégül.

2. Kvarneri delfinek
Ismeretes, hogy a delfinek ott bukkannak fel, ahol a tenger vize tiszta, s ilyen Cres és Lošinj szigetek körül, ahol mint egy 120 delfin él. Az 1987-ben életre hívott „Adriai delfin projekt” célja a delfineket tanulmányozása, illetve megóvásuk. Veli Lošinjban 1993. óta minden augusztus első szombatján megrendezik a Delfinek napja elnevezésű rendezvény.

3. Lošinji akvatórium
A lošinji akvatórium már régóta ideális hely hírében áll a búvárkodáshoz. A tenger fenekén örök álmukat alusszák az elsüllyedt hajók roncsai. Effajta emlékeket a Susak, Unije és Ilovik szigetek környéki tengerfenéken is láthatunk. 1999-ben ezekben a tengervizekben, 45 méteres mélységben találtak rá az ókori atlétát ábrázoló, mint egy kétezer éves Apoximenosz szoborra, melyet a tenger fenekéről kiemelve restauráltak. A régi pompáját visszanyert műalkotást a Mali Lošinj-i Kvarner palotában fogják kiállítani. Ezen jelentős régészeti felfedezés előtt tisztelegve rendezik meg a lošinjiak az Apoximenosz napok elnevezésű rendezvényt, amelyen a páratlan lelethez kapcsolódó programok várják az érdeklődőket.

4. A Krk szigeti Košljun
Košljun a Krk szigetre látogatók kötelező látnivalója. Az apró sziget múltja egészen a kereszténység előtti időkig nyúlik vissza. Košljun történelmi jelentőségét a bencés apátság 11. századi megalapításával nyeri el. A kis szigeten a krki halászok és parasztok tárgyi emlékeit és a sziget népviseleteit bemutató múzeum működik, míg a gyerekek figyelmére főleg az állattani gyűjtemény és könyvtár számít.

5. A Krk szigeti Biserujka barlang
A Slivanjska-öböl feletti Rudinénél lévő barlang létezéséről már több mint száz éve tudnak. A barlangban egy barlangi medve közel 16 ezer éves maradványaira bukkantak. Az üreg mint egy 110 méteres hosszúságával és föld alatti területének nagyságával nyűgözi le az idelátogatókat. A barlang belseje megvilágított és a benne lévő járatok és ösvények mindenki által bejárhatók.

6. A Rab szigeti Dundo erdő
A Kalifront-félsziget területén lévő legnagyobb kiterjedésű erdőség különálló részét képezi a Dundo erdő, azaz Dundovo, melyet 1949-ben nyilvánítottak az erdei vegetáció különleges rezervátumává. A Mediterráneum egyik különlegesen jó állapotban fennmaradt, s egyben Rab szigetének legjelentősebb erdője.

7. Az abbáziai Carmen Sylva sétány
Az 1901-ben kialakított sétány az Abbázia feletti területen halad keresztül, amely babérligetekben és gesztenyésekben, illetve vadspárgában gazdag.

8. Kuntrep, Krk-sziget
Baškához tartozó ezer hektárnyi terület, melyet 1969-ban nyilvánítottak különleges madártani rezervátummá, amely ugyan főleg a fakókeselyűk élőhelye, de kígyászölyv, szürke sólyom, üstökös kárókatona, fülesbagoly, ugartyúk és több más madárfaj is felbukkan errefelé.

9. Mali Lošinj-i „Delfinek útja” sétány
Lošinj szigete bővelkedik sétányokban, melyek közül az egyik legismertebb a Lošinj-sziget déli részét behálózó „Delfinek útja” elnevezésű útvonal. Nevét annak köszönheti, hogy az úton sétálván gyakran láthatunk a tengerben ugrándozó delfineket, melyek Lošinj szigetének és az azt körülvevő tengervizek egyik fő látványosságának számítanak.

10. Vrtare Male üreg Dramaljban
A 30 méter mély Vrtare male üregben a föld alatti harapós rák és garnéla igen ritka példányira bukkantak, amelyek teljesen fehérek és nincs szemük. A Vrtare male üreg védett természeti emlék.

KÖZELI WEBKAMERA VIDEÓK - WWW.UTAZAS.ME
LINKEK

Élménybeszámoló
Kvarner.lap

Kvarner.me

TÉRKÉP, Kvarner

Kvarner-öböl

Fontos


A legdrágább villák Horvátországban 1. A legdrágább villák Horvátországban 1.   Olvasói nyomásnak engedve, hiánypótló ös...
Horvátországban is van tél ? Horvátországban is van tél ? Senj - 1929. február Amikor egy augusztusi délutá...
A legszebb világítótornyok közt A legszebb világítótornyok közt A brit Independent közzétett egy listát a világ ...
Tűz a Makarska Riviérán Tűz a Makarska Riviérán SPLIT - Óriási tűz ütött ki vasárnap 23 óra körü...
A Kék-tó végzete ? A Kék-tó végzete ? A horvát-bosnyák határ közelében fekvő Imotski m...
Autóroncsmentes Horvátország Autóroncsmentes Horvátország Szinte mindenki látott már a tengerparti utak me...
Túlment... Túlment... A fiatal pár sérülés nélkül megúszta a balesetet...
Dottó a tengerben Dottó a tengerben Vasárnap kora reggel tengerbe dobták a nyaralók ...
A Streetview Horvátországban! A Streetview Horvátországban! Végre feltűntek azok az autók a horvát városok u...
Hőhullám Horvátországban Hőhullám Horvátországban A tenger imádóinak valószínűleg jó hír, hogy hőh...
A kompbaleset és Jablanac A kompbaleset és Jablanac Mint már az egyik szerencsés kommentelőnk jóvolt...
Kompbaleset Rab szigetnél Kompbaleset Rab szigetnél Összesen kilencen sérültek meg, többen közülük ...
Hajótörés Hvar-on Hajótörés Hvar-on HVAR 2011.07.30. Igazi dráma zajlott vasárnap re...
Szombat autópálya helyzetkép 07.30. Szombat autópálya helyzetkép 07.30. Az időjárás lassan javul, a motovuni filmfesztiv...
Split víz alatt Split víz alatt Tegnap nagy vihar érte el Dalmáciát, mely nehézs...
Abramovics továbbállt Abramovics továbbállt Mint 2 hete írtuk, az orosz milliárdos megkezdt...
Ég az erdő Brac-on Ég az erdő Brac-on Erdőtűz pusztít a horvátországi Brac szigetén, a...
Split kártya Split kártya Érdemes Splitben a város utcáin, a múzeumok, szí...
Dubrovnik kártya Dubrovnik kártya Az egy napos és egy hetes turista kártya után, ...
Szombat autópálya helyzetkép Szombat autópálya helyzetkép Az A1-es autópályán Zágráb-Karlovac között nehéz...
Hol strandoljunk a Kvarner-öbölben ? Hol strandoljunk a Kvarner-öbölben ? Magyarországon a hétvégére 36 fokot jósolnak. ...
Megjött Abramovics is Megjött Abramovics is DUBROVNIK WEBCAM Egy csodálat...
A kompok is készen állnak A kompok is készen állnak A július első hétvégéjén hagyományosan lavinasz...
Erdőtüzek Horvátországban Erdőtüzek Horvátországban Szombaton öt különböző helyszínen kapott lángra...
Világörökségek Horvátországban Világörökségek Horvátországban A horvát földön honos természeti és kulturális s...
Horvátországi gasztró és borkóstoló túra Horvátországi gasztró és borkóstoló túra Szlavónia, Baranya és Szerémség Vegyen részt egy ...
Új autópálya az Isztrián Új autópálya az Isztrián Horvátországban átadták az isztriai autópálya új...
Vihar a Riviérán Vihar a Riviérán Jó hírünk van azoknak, akik otthonról esetleg ...
Vis - a világ végén Vis - a világ végén A brit Guardian internetes oldalán nemrégiben je...
Top 10 strand Dél-Dalmáciában Top 10 strand Dél-Dalmáciában 1. Városi strandok, Dubrovnik A városi strand, ...
Top 10 strand a Zadar Riviérán Top 10 strand a Zadar Riviérán 1. Kolovare, Zadar Azon strandok egyike, mely j...
Dubrovnik a legromantikusabb célpontok közt Dubrovnik a legromantikusabb célpontok közt Dubrovnik az új Saint Tropez – ez a megállapítás...
Makarska - megújul a világítótorony Makarska - megújul a világítótorony A makarskai strandra és a Biokovo hegyre néző Sz...
Zlatni Rat a világ 40 legszebb helye között Zlatni Rat a világ 40 legszebb helye között Az amerikai Los Angeles Times a boli Zlatni rat ...
Olajfaligetek Pag-on Olajfaligetek Pag-on A Pag-szigeti aprócska Lun híres olajfa ligeteir...
Mandarinszüret a Neretva völgyében Mandarinszüret a Neretva völgyében A Neretva völgyét, amely mandarin-völgyként is i...
Šolta – Európa hat legszebb szigetének egyike Šolta – Európa hat legszebb szigetének egyike A brit Telegraph újság Šoltát Európa azon hat ke...
A nagy törölköző-háború A nagy törölköző-háború Egy tengerparti strandon már mindenki tapasztalh...
A világ 10 legkellemesebb szigete közt - Brac A világ 10 legkellemesebb szigete közt - Brac Az amerikai "Szigetek" (Islands) magazinban megj...
A világ 10 legszebb vízesése közt A világ 10 legszebb vízesése közt A horvát természet gyöngyszeme, a Plitvicei-tavak...
A legszebb 10 vadregényes stand, Kamenjak - Isztria A legszebb 10 vadregényes stand, Kamenjak - Isztria A világ egyik legtekintélyesebb turistakalauza, ...
Megvan minden Drágám ? Megvan minden Drágám ? Bizonyára mindenkinek ismerős az utazás előtt pi...
Szélvihar Makarskán Szélvihar Makarskán A Makarska Riviérán tomboló 50 km / h erősségű s...
Split - Hvar 12 perc alatt Split - Hvar 12 perc alatt Egy szép napsütéses nyári délelőtt 10 órakor a h...
Indul a szezon ! Indul a szezon ! Dalmáciában hozzászokhattunk, hogy a turisták néha...
Özönvíz Dubrovnikban Özönvíz Dubrovnikban Súlyos problémákat okoz az ország déli részén és...
Erdőtűz Splitnél Erdőtűz Splitnél Split, 2010.08.22. 18:10 Tűz ütött ki vasárnap ...
Ston - kezdődik a sószüret Ston - kezdődik a sószüret Peljesac, Ston 2010. augusztus 19.A sóbetakarítá...
Kávészünet a sétányon Kávészünet a sétányon Split, augusztus 17. Annak ellenére, hogy tilo...
Top 10 alkoholszint Top 10 alkoholszint Bár az orvosok úgy vélik, hogy három ezrelék felet...
Dubrovnik, a városfal veszélyei Dubrovnik, a városfal veszélyei Dubrovnikban a városfalon fizetni kell a sétáért, ...
Erdőtűz Sibeniknél Erdőtűz Sibeniknél Sibenik, Grebastica: A rendőrség letartóztatot...
Passat a tengerben Hvar-on Passat a tengerben Hvar-on Andreas Rischane, osztrák turista a hétvégén Hvar-...
Parkolás Dubrovnikban Parkolás Dubrovnikban Dubrovnikban parkolni alapból nem egyszerű, szezon...
Rekord gyorshajtás Rekord gyorshajtás Pénteken, július 30-án 17 óra körül az autópályán ...

Sign in with Facebook


 
Like!